Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Grand Theft Auto sorozat harmadik része gyakorlatilag műfajt teremtett, és „klónok” egész áradatát indította el (Mafia, True Crime, El Matador). Azonban közel sem számított tökéletesnek, hiszen ez eredetileg PS2-es származása nagyon rányomta a bélyegét a PC-s verzióra, így az lassú lett, sokat foglalt, és egyébként is. Ennek minden hibáját orvosolta a szinte már-már a tökéletesség határait súroló Vice City, ahol helikoptert, motorcsónakot, motort is vezethettünk, kicsivel nagyobb, ám de annál fantasztikusabb hangulatú városkában.

Az E3 alkalmával elkezdtek szálingózni az egyre újabb információk, míg végül a Rockstar egy kisebb rakomány jóságot helyezett el az interneten a legújabb GTA epizóddal, a San Andreas-szal kapcsolatban. Legelőször is azt kell kiemelnem, hogy ezúttal a játék nem egy városban játszódik, hanem egy kisebb államban, mely három várost, és a köztük elterülő részeket foglalja magában. A három városka Los Santos, San Fierro és Las Venturra, melyek körülbelül megfeleltethetők hangulatban Los Angeles-szel, San Francisco-val és Las Vegas-szal. De mint említettem nem csak magukban a városokban, hanem a köztük elterülő átvezető szakaszokon is lehetőségünk nyílik garázdálkodni, jómagam várnék egy jó kis hat sávos autópályát, hatalmas rendőrös üldözésekkel, boruló kocsikkal, mindennel együtt.

Természetesen ehhez a hatalmas terület megjelenítéséhez kicsit kódolgatni kellett a játék motorján is, mely több ponton is továbbfejlődött. Először is most már sokkal több belső helyszínre mehetünk be, ahol sokkal valóságosabb grafika vár ránk, magasabb felbontású textúrákkal, valós idejű tükröződésekkel és árnyékolásokkal. A készítők igyekeznek minimalizálni a töltési időket is, hogy az egyes területek között minél kevesebbet kelljen várnunk, sőt, egyáltalán igyekeznek minimálisra csökkenteni a töltési pontokat is.

A játék az 1990-es évek elején veszi kezdetét, és a sötét bandaháborús feeling megjelenítését tűzi ki célul, mindezt bűnbandákkal, a gazdag és a nyomornegyedek valóságos megjelenítésével, és a városok visszáságainak kihangsúlyozásával próbálja erősíteni. További fontos dolog a karakterfejlődés. Emberünk folyamatosan egyre táposabbá válik, minden küldetés után új képességekre tesz szert, a legérdekesebb azonban az, hogy a fennmaradáshoz ezúttal étkeznünk kell! Ezzel összefüggésben van a testi kondíciónk is, ugyanis ha sokat vagyunk egy helyben, ülünk a kocsiban, és közben gyorskajával tömjük a fejünket, akkor bizony főhősünk némi súlyfelesleggel lesz gazdagabb, lassabb futási sebességet tud majd produkálni, de legalább hamar kifullad és utolérik a rendőrök. A fegyverrendszert majdhogynem egy az egyben hozzák át a Manhuntból, ami igencsak dicséretes dolog, hiszen ott sikerült ezt kiválóan megoldani. Az eddigi részekben is számos halálosztó kéziszerszámunk lehetett, most azonban az a szám még tovább nő, sőt több fegyverből akár kettőt is tarthatunk a kézben. A fegyverekhez egy újdonsült fizikai motor is tartozik, ami produkálja a sok játékban már látott rongybaba effektust, így garantálván, hogy ahogy lőjük, úgy puffan (mármint a célpont). És akkor még olyan apróságokat nem is említettem, hogy immár biciklire is szállhatunk, kapunk rengeteg új járművet, valóságosabb, ám azért továbbra is könnyű irányítást, és remélhetőleg a Rockstar-tól megszokott és elvárt profi kivitelezést

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.